A tealevelek színbéli különbözősége a fermentáció mértékének függvénye. Míg a szeszgyártásban a fermentáció erjesztést, a teáknál a fonnyasztást, a levelek füllesztését jelenti. A tanninok oxidációjának köszönhetően kapják sárga, vörös illetve sötétbarna - az oolong esetében zöldesbarna - színüket.
A fekete tea teljesen fermentált. A friss leveleket szétterítik és 8-24 órán keresztül fonnyasztják. A folyamat végére a levelek összepöndörödnek, s súlyuk felét is elveszítik. Ezután egy hűvös és nedves helyiségbe viszik őket, ahol fiókokba kerülnek 10 cm-es vastagsában. A cserzőanyagok itt reakcióba lépnek a nedves levegővel, ezáltal a levelek felmelegszenek, majd kihűlnek, s kialakul végleges színük. Az utolsó lépés a szárítás, ahol a maradék nedvesség is kipárolog a teaából. A teát végül osztályozzák és fémfóliával kibélélt faládákba szórják. A fekete teákat általában szárazási hely alapján nevezik el (Darjeeling, Ceylon, Assam).
Az oolong teák csupán félig fermentált teák. Fonnyasztásuk mindössze 4-5 órát vesz igénybe. A zöldesbarna teát ezután csak szárítják és osztályozzák. A teásládákat a világ nagy teaközpontjaiba (Kalkutta, Colombo, Mombasa, Hamburg, Amsterdam, London) szállítják, s aukciókon árverezik őket.
A fekete teaszálakat forrásban lévő vízben kell áztatni körülbelül 5 percig. Figyeljünk oda az áztatási időre, hiszen ha túl sokat marad a vízben a fű, a tannin kioldódása keserű ízt eredményez. A kényesebb fekete teákat (Darjeeling) és az oolong teákat 100 °C-nál kicsit alacsonyabb hőmérsékleten készítsük.
A teafüveket légmentesen záródó dobozban vagy edényben tároljuk!
Amennyiben módunkban áll, a teáskannán maradt sötét elszíneződést citrommal tisztítsuk!
| 1 - 2 | Következő oldal |












