"Ami benned van, csak az számít!" Ballentais

     A szeszes italok kortyolgatása már 5000 évvel ezelőtt is igen közkedvelt volt. A régidőkből fennmaradt feljegyzések bizonyítják, hogy az ókori népek ismerték a szeszfőzés fortélyait.

     Az első sörkészítők Mezopotámia és Egyiptom földjein tevékenykedtek. A Tigris és Eufrátesz közötti vidéken Hamurappi nevéhez fűződik a sörfőzés rejtelmeinek megörökítése. Törvényoszlopán a büntetőjog mellett helyet kapnak a sörkészítés szabályai is. Életüket a mézzel és gyümölcssűrítménnyel "megbolondított" sör tette még változatosabbá. A Nílus-menti civilzáció papirusztekercsei is a sörfőzdék mindennapi működéséről számolnak be. A társadalmi fejlettséget tükrözi, hogy már olyan szankciókat is törvényerőre hoztak, melyek a taverna látogatását és a sör fogyasztását szabályozták.

    A különböző - sör és bor - receptúrák a Földközi-tenger északi partjaira is eljutottak, s a mediterrán éghajlatnak kedvező szőlőtermesztésből nyert bor lett a görögök, később a Római birodalom lakóinak legkedveltebb itala. Az ásatásokon előkerült sörfőző felszerelések pedig a IV. század germán katonáinak szokásaira engednek következtetni.

    A kora középkorban, Közép-Ázsiában már értettek a fagydesztillációhoz. A szeszes italt lefagyasztották, majd az alkoholt elválasztották a jégtől. Ez egy igen praktikus, de ugyanakkor kényes eljárás is, hiszen az időjárás nem mindig kedvezett a fagyáspont eléréséhez. Az éghajlatból adódó akadályok kiküszöbölése érdekében, nem sokkal később feltalálták a lepárlóüstöket.

    A görögök és az arabok is értettek a lepárláshoz, bár ők inkább illatszerekkel és aromákkal fogalkoztak, melyekből parfümöket készítettek. A technika Európában való elterjdését a mórok spanyolországi letelepedése segítette elő, elsősorban Spanyolországban és Franciaországban. A VI-VII. században az ír misszionáriusok pedig a szigetországot gazdagították a délen szerzett tudásukkal. Az középkori kolostorok tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódott az alkoholos italok készítése. Több mai európai (flamand, vallon, német) sörgyártó is ragaszkodik kolostori hagyományihoz.

    Első írásos utalásunk a Salerno-i orvosi egytemről maradt ránk, ahol a XII. században titkos írással rögzítették a lepárlás technikáját. Ebben az időben születtek meg a mai borpárlatoknak nevezett italok. Az alkoholtartalmú folyadék forralásál az alkohol már valamivel 80°C alatt gőzzé változik, amit kivezetnek a rendszerből és visszahűtenek. Így egy kisebb térfogatú, de sokkal magasabb alkoholtartalmú folyadékot kapunk. A XIII. században Taleo Alderotti munkásságának köszönhetően  már szakaszos lepárlókat használtak. A középkorban kifejlesztett kisüsti  lepárlókkal 60-75%-os alkoholtartalmú párlatokat készítettek többszöri lepárlással. Egy másik eljárás a toronylepárlás módszere akár 96%-os tiszta alkoholt eredményezhet.  A XIV. században Európa szerte népszerűvé váltak a párlatok, és fogyasztásuk is drasztikusan megnövekedett. A sötét középkor járvány sújtotta városaiban a pestis ellenszereként is alkalmazták. Úgyanígy Magyarországon is gyógyszernek minősült.

   A XV-XVI. században a serfőzés felvirágoztatását Angliában VIII. Henrik nevével említik egy lapon. Egy évszázaddal később, a bor és gabonaszesz lepárlását egy törvényrendelettel ösztönözték. Mondhatni sikeresen beépítették a kultúrába és szinte az összes társasági eseményen dívott az alkohol fogyasztása (bor, konyak, whisky) mind a kontinensen, mind az újvilágban. Olyannyira részesévé vált az emberek életének, hogy a XVIII. században hozott Gin törvény - magas áraival - sem tudta csökkenteni az eladási mennyiséget.

   A XIX. században azonban a konyak és borpárlatok eladását megelőzte a whisky eladása, ugyanis egy, a szőlőket elpusztító járvány söpört végig Európán. Így a mennyiséget minőségbe fektetve próbálták felvenni a versenyt a premium párlatok piacán. Ezekből születtek az akár százesztendős párlatokból készült különlegességek.