A barna és félbarna (vörös) söröket is ugyanazokkal az eljárásokkal készítik, mint a világos söröket, a színét a hozzáadott pörkölt maláták mennyisége és a hordós érlelés időtartama határozza meg.
A sör készítése a malátázással kezdődik, ahol a tisztított gabonát beáztatják, s meleg hőmérsékleten csíráztatják, ami keményítőtartalma miatt lesz az alkoholos lebomlás fő szereplője. A növekedést egy bizonyos stádiumban aszalással megállítják, s a malátát egy hengermalomban őrlik, illetve zúzzák, hogy a héja ne sérüljön. A megőrölt malátát egy cefrézőkádba engedik vízzel, majd hevíteni kezdik. A malátalé kétféle eljárással készülhet: infúziós eljárással és dekokciós eljárással. Az előbbinél egy cefrézőkádban melegítik a fel a cefrét először 50-55°C-ra, ahol a keményítők már elkezdenek cukorrá alakulni. A hőmérsékletet egészen 75°C-ig melegítik tovább, ahol kiválnak a nem erjeszthető cukrok is, ezek határozzák meg, mennyire lesz édes a sör. A dekokciós eljárás során két kádat használnak, s az egyikben felforralt cefrét visszaöntik a másik kádba. Ezt főleg a láger söröknél alkalmazzák. A folyamat lényege tehát mindkét eljárás esetében, hogy a keményítő itt alakul át cukorrá, amiből alkohol lesz. A cefrézés után a malátalevet átszűrik, s ezt a letisztult folyadékot nevezzük sörcefrének. Ezt egy főzőüstbe helyezik, s elkezdik főzni. A főzés célja egyrészt a sterilizálás, másrészt a fehérjék duzzasztása, amitől a sör a testességét kapja. Ezalatt történik a komló hozzáadása is. A főzés után komlószűrővel még egyszer átszűrik, s a cefrét bizonyos hőmérsékletre lehűtik. Élesztőkultúra hozzáadásávalelindítják az erjesztési fázist. Erjesztési módok szerint több eljárásról beszélhetünk. Főként hideg és meleg erjesztés között teszünk különbséget (alsó- és felsőerjsztésű). Az erjedés után a sört különleges, kondícionáló tartályokban tárolják, ahol tovább erjed kb. 2-5 hónapig. Mielőtt pasztörizálják, eltávolítják az élesztő maradványait. A hőkezelés során a baktériumok és mikroorganizmusok elpusztulnak.
A sörök bizonyítottan pozitív hatással vannak az emberi szerveztre, természetesen mértékkel fogyasztva. Antioxidáns tartalma erősíti az immunrendszert, s véd a megbetegedések ellen, magas B-vitamintartalma miatt nyugtatólag hat és oldja a feszültséget. Emellett számos ásványi anyag található benne, ilyen például a réz, a vas, a cink és a magnézium. Vízhajtó és megelőzi a vesekő-képződést, így több európai országban (Lengyelország, Csehország) a sört receptre is lehet kapni.
| 1 - 2 | Következő oldal |












